BUZSÁKY: KOEMAN SZÁMÍTHAT RÁM
2008.10.09. 15:27
Tegnap megkezdte a felkészülést a soron következő két világbajnoki-selejtezőre a magyar labdarúgó-válogatott. Erwin Koeman szövetségi kapitány együttese szombaton Albániát fogadja, majd szerdán Máltán lép pályára. Az első meccsen sárga lapjai miatt nem játszhat Gera Zoltán, akit a sérüléséből visszatért Buzsáky Ákos helyettesíthet.
Egy centiméterrel sem került közelebb Dél-Afrikához, és a 2010-es világbajnoksághoz a magyar válogatott, miután selejtezőcsoportjában Dánia és Svédország ellen jó játékkal is csak egy pontot gyűjtött. Javításra és felzárkózásra azonban máris itt a lehetőség, lévén szombaton Albánia, egy hét múlva pedig Málta lesz a mieink ellenfele. Még az óvatosabb szakmai jóslatok is úgy szólnak, hogy e két mérkőzésen hat pontot kell szerezniük Juhász Rolandéknak. Más kérdés, hogy azért illik észrevenni a figyelmeztető jeleket: e pillanatban Albánia vezeti a csoportunkat, Málta pedig már nem kevés borsot tört már az orrunk alá. A feladat megoldásában mindazonáltal nagy segítség lehet az a Buzsáky Ákos, aki – ha pályára lép szombaton – 199 nap után húzza magára a válogatott dresszt. A QPR sérüléséből felépült, s egyre jobb formát mutató középpályása utoljára március 26-án, a keserves emlékű Szlovénia meccsen játszott a legjobbak között (1-0-ra kikaptunk), de mivel Gera Zoltán sárga lapjai miatt kihagyja az albánok elleni találkozót, Buzsáky akár eljátszhatja a helyettesítő szerepét. – A kapitány döntése lesz, hogy ki pótolja Gerzsont, de ha én kellek neki, tudásom legjavát nyújtom majd Albánia ellen, vagyis számíthat rám – fogalmazott Buzsáky. – Azonban rajtam kívül még vagy hat játékost feltudok sorolni, aki szóba jöhet helyettesítőként. Én egyelőre annak is örülök, hogy ennyi idő után visszatérhettem a csapathoz, és megismerhettem Erwin Koemant. A holland vonal számomra amúgy is szimpatikus, remélem, Koeman is hasonlóan vélekedik majd a játékomról.
(www.borsonline.hu)
|